Külföld

Mark Zuckerberget a Facebook szerepéről kérdeznék az amerikai választási botrányban

Az alapítót a brit parlament szeretné meghallgatni a profilok kikerüléséről

Mark Zuckerberget, a Facebook alapító vezérigazgatóját szeretné meghallgatni a londoni alsóház arról, hogy a Cambridge Analytica nevű brit-amerikai politikai elemző és tanácsadó cég miként használhatott fel több tízmillió Facebook-profilt a 2016-os amerikai elnökválasztási kampányban. Kedden felfüggesztették állásából a cég igazgatóját.

A Cambridge Analytica Facebook felhasználók profiljával élhetett vissza

A The New York Times című amerikai és a The Guardian című brit napilap egyidejűleg közölt hétvégi feltáró riportja szerint a londoni székhelyű, New Yorkban is irodát fenntartó Cambridge Analytica 50 millió Facebook-oldal adatainak feldolgozásával igyekezett képet alkotni a célba vett amerikai választók politikai beállítottságáról, és ennek alapján személyre szóló reklámokkal, politikai üzenetekkel próbálta befolyásolni őket, tudtuk nélkül.

A Cambridge Analytica alapítói, illetve befektetői között van Steve Bannon, Donald Trump amerikai elnök volt tanácsadója, aki egy ideig a cég alelnöke volt, és Robert Mercer milliárdos, a republikánusok egyik fő anyagi támogatója.

Az ügyet feltáró oknyomozó médiatevékenységbe bekapcsolódott a Channel 4 nevű, kereskedelmi alapon működő, de közszolgálati feladatokat is ellátó brit televíziós csatorna. A cég Srí Lanka-i üzletembernek álcázott riportere rejtett kamerájával felvette, amint Alexander Nix, a Cambridge Analytica vezérigazgatója elmondja, cége milyen lejárató kampányokkal tud hitelteleníteni politikai riválisokat.

A Nix által vázolt módszerek között szerepelt légyottok megszervezése prostituáltakkal, valamint olyan helyzetek kialakítása és rögzítése rejtett kamerákkal, amelyekben úgy tűnik, mintha a kiszemelt célpont kenőpénzt venne át.

Donald Trump kampánya is érintett lehet

A kedd este műsorra tűzött filmben Nix részéről elhangzott az is, hogy 2016-ban a cég szervezte Trump kampányát. A Cambridge Analytica vezetője elmondja azt is, hogy a vállalat kutatásai, elemzései és célzott kampánystratégiája három amerikai szövetségi államban billentette át Trump javára szűk többséggel a választási eredményt.

A Cambridge Analytica igazgatótanácsa kedd este közleményben jelentette be, hogy azonnali hatállyal felfüggesztette állásából a cég vezérigazgatóját az ügy teljes körű független vizsgálatának idején.

A közlemény szerint az igazgatótanács úgy ítéli meg, hogy Nix titokban rögzített kijelentései nem felelnek meg a cég által vallott értékeknek, és a felfüggesztésről hozott döntés tükrözi, hogy a testület milyen súlyosnak tekinti az ügyet.

A Cambridge Analytica állítólag még 2014-ben megszervezett egy kvízjátékot a Facebookon, azzal a meghirdetett céllal, hogy a résztvevők elemzést kapnak tipikus személyiségjegyeikről. A játékban 270 ezer Facebook-profil tulajdonosa vett részt, és az ő Facebook-ismerőseik hálózatának elérésével a cég összesen 50 millió, zömmel amerikai Facebook-profil tulajdonosának adataihoz fért hozzá, tudtuk és beleegyezésük nélkül.

Mindezek alapján a londoni alsóház digitális, kulturális, média- és sportügyekért felelős bizottságának elnöke, Damian Collins kedden levelet intézett Mark Zuckerberghez, kérve, hogy a Facebook vezérigazgatója jelenjen meg a bizottság előtt és válaszoljon a testület kérdéseire.

Álhírek a célkeresztben

A bizottság egyébként is vizsgálatot folytat a közösségi portálokon terjedő álhírek ügyében. A levélben Collins a Facebook által alkalmazott eljárásrend “katasztrofális hibájának” nevezte a brit és az amerikai sajtó által feltártakat, és közölte, hogy az ügy tisztázásához a portált üzemeltető cég valamely megfelelő hatáskörű, magas beosztású tisztviselőjének pontos magyarázatára van szükség.

Reményeim szerint ez a tisztviselő Ön lesz – fogalmaz a Zuckerbergnek címzett levél.

Az alsóházi bizottság elnöke hétfőig kért választ arra, hogy Mark Zuckerberg hajlandó-e részt venni a testület meghallgatásán.

Elizabeth Denham, a brit kormány információs biztosa kedden bejelentette, hogy bírósági felhatalmazásért folyamodik a Cambridge Analytica londoni irodáinak átkutatására.

Forrás:MTI

Címkék